Végleg megbukott a mobiltévé
A kezdeti, bizakodó nyilatkozatok ellenére ma már nagyjából minden érintett szereplő számára kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a földfelszíni sugárzású mobiltelevíziós platform (DVB-H) bukásra van ítélve, de legalábbis az eredetileg elképzelt formában nem működhet. Az Antenna Hungária ha tehetné, minden bizonnyal azonnal leállítaná a sugárzást, a hatóság azonban aligha megy ebbe bele feltételek nélkül.
A digitális átállás lebonyolítására és a földfelszíni digitális műsorszóró hálózatok kiépítésére 2008-ban kiírt pályázatoknak úgynevezett opciós része volt a DVB-H (Digital Video Broadcast – Handheld) adóhálózat kiépítése, vagyis a pályázók eldönthették, hogy – plusz pontok reményében – vállalják-e a mobiltévés hálózat létrehozását és üzemeltetését. A mobiltelefonos tévézés úgy tűnt, szép jövő előtt állhat, és hiába mutatkoztak baljós előjelek a rendszer őshazájának számító ázsiai térségben, még az uniós szakpolitika is úgy látta, a DVB-H lehet az európai mobiltelevíziózás szabványa.
Itthon ezért mindkét induló pályázó vállalta, hogy a megadott ütemben létrehozza és kiépíti a DVB-H mobiltelevíziós hálózatot, mára azonban az egykor bombaüzletnek tűnő szolgáltatás csupán vegetál: tartalom alig van a platformon, az országos lefedettség elmarad a vállalttól, emellett alig kapható Magyarországon olyan mobilkészülék, mely alkalmas lenne a DVB-H adások vételére.
Mindez ahhoz vezetett, hogy mára a technológia jövőjével kapcsolatban mind a műsorszóró, mind a hatóság bizalma megrendült. Rozgonyi Krisztina, az NHH elnöke az Index.hu-nak adott interjújában a szolgáltatás jövőjéről is beszélt: “Európa-szerte nem lett sikeres egyelőre a mobiltévés szabvány, mondhatjuk azt, hogy a jelenlegi állás szerint az európai piac benézte a mobiltévét” – mondta el az Indexnek Rozgonyi, aki hozzátette, az Antenna Hungária már le is tett az asztalra egy javaslatot arra, hogyan lehetne hasznosítani a hálózatot. Az NHH hatásköre ezzel kapcsolatban dönteni, ugyanakkor az Országgyűlés eseti bizottságának a véleményét is kikérik majd.
Mindenki sikerre számított
A HWSW megkereste az Antenna Hungáriát is, ahol lapunk kérdésére Tóth András szóvivő megerősítette, cége tárgyal az NHH-val a DVB-H platform sorsáról, ugyanakkor nem kommentálta érdemben, hogy milyen lehetséges megoldási javaslatok merültek fel a tárgyalások során.
Mobiltévé
A hatóság elnöke az interjúban ezzel együtt kifejtette, hogy az NHH csak akkor támogat bármilyen változást, vagyis akkor hajlandó módosítani a hatósági szerződést, ha az a digitális átállás sikeres lebonyolítását (jelen esetben feltételezhetően már csak a televíziós platformon) elősegíti. Ez többféle lehetséges forgatókönyvet feltételez, a legvalószínűbb mégis az a megoldás lehet, hogy az Antenna Hungária a hatósági szerződés módosítása után a jelenleg DVB-H adások továbbítására használt B multiplexen is DVB-T jelet fog sugározni, és ezzel vagy a DVB-T szolgáltatás lakossági lefedettségét, vagy a tartalomkínálatot bővíti, újabb ingyenes, vagy előfizetési díj ellenében nézhető csatornák bevezetésével.
[HWSW]

I gotta say this net site is actually attention-grabbing, continue to keep posting superior info.
Wow, this was a really fascinating post. My husband and I bookmarked this site in hopes of regular updates. We are genuinely hoping you’ll update this website. We would also like to wish you a late Merry Christmas and a Happy New Year!
I am impressed, I have to say. Very seldom do I come across a blog that is both educative and entertaining, and let me tell you, you’ve hit the nail on the head. Your article is important; the matter is something that not a lot of people are speaking intelligently about. I’m really happy that I stumbled across this in my search for something relating to it.
Hello. remarkable job. I did not expect this. This is a impressive story. Thanks!
I am impressed, I must say. Really seldom do I see a blog that is both educational and entertaining, and let me tell you, you’ve hit the nail on the head. Your opinion is important; the matter is something that not many people are talking intelligently about. I’m very happy that I stumbled across this in my search for something relating to it.
I’m still learning from you, as I’m trying to achieve my goals. I absolutely liked reading everything that is written on your blog.Keep the aarticles coming. I enjoyed it!
Thanks very much for sharing this good info! Looking forward to seeintg more blogs!