A jelek szerint az Android fogja dominálni a mobil (hirdetési) piacot
Egymás utánban két érdekes, és szerintem összefüggő hírt osztott meg Tim O’Reilly és Richard MacManus a Twitteren. Előbbi az Engadget egyik írását linkelte, mely arról szól, hogy az Android platform hamarosan beéri az USÁ-ban az iPhone OS-t. Ha a tendenciákat vesszük, akkor pedig ez inkább elszáguldás lesz, mint nehézkes beérése az iPhone-nak.

Bár ha világszinten nézzük az adatokat, még mindig bőven az iPhone vezet, de a tendencia itt is azonos. Csak a nemzetközi porondon valamivel később fog lejátszódni ugyanaz.
A másik hír, amit MacManus osztott meg, arról szól, hogy az iPhone felhasználói hajlandóak legnagyobb arányban fizetni alkalmazásokért. Az iphone-osok 57 százaléka, míg az androidosoknak mindössze 16 százaléka vállal be néhány dollárt azért, hogy egy alkalmazást használhasson.
Igaz, míg az iphone-osok átlagban mindössze 1,99 dollárt hajlandóak csengetni egy appért, addig az androidosok valamivel többet, 2,72 dollárt.
Szintén érdekes adat, hogy az iPhone-on elérhető appok többsége játék. Míg az Androidon épp fordítva: náluk a sima alkalmazások vannak túlnyomó többségben.
Mindebből talán arra is következtethetünk, hogy az iPhone-s sokan valamiféle PSP-pótlékként is használják. Vagyis nagyon sokat játszanak az okostelefonjukon. Ugyanakkor az első hírből az is világos, hogy hirdetői szempontból egyre érdeksebbé válik az Android, mint platform. Főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy az appokért az emberek nem hajlandóak komolyabb összegeket fizetni.
A felhasználók mindössze 1-2 dollárt dobnak bele az automatába. És ez a hirdetőknek, szolgáltatóknak valószínűleg kevésbé lesz vonzó modell, középtávon. Az eggyel érdekesebb számukra talán az ingyenes alkalmazásokba passzintott hirdetési megoldások lehetnek.
Akárhogy is lesz év végére, egy dolog látszik élesen: az iPhone és az Android fogja uralni az okostelefon (hirdetési) piacot. A többi versenyző egylőre nem tud újítani. A két rivális közül pedig valószínűleg az Android fog felülkerekedni. De mondjuk ez nem is csoda, hiszen mai tudásunk szerint iPhone OS csak az Apple termékeiben (Touch, iPhone, iPad) lesz a jövőben is. Míg Android-képes telefonból egyre több van.
[Webisztán]
