Az Egyesületről
Az MMTE ötlete
Az MMTE megalapításának gondolata 2006-ban az iparágban dolgozó szakemberek fejében fogalmazódott meg. Miután a mobilipar Magyarországon jelentős sikereket ért el, a mobiltelefónia komplex világában sok más szakterülethez hasonlóan önálló életre kelt a mobilmarketing és a mobil tartalomszolgáltatás. E két szakterület mára önálló iparággá fejlődött, és száz szállal kötődik egymáshoz, így a területen dolgozók úgy gondolták, közös érdekeik, problémáik és az előttük álló feladatok miatt is egyre nagyobb szükségük van a közös stratégiai pillérek lerakásához. Az Egyesület alapítói úgy gondolták: a tisztességes versenyt nem korlátozza, ha a piac szereplői bizonyos kérdésekben megosztják egymással véleményüket, s közös érdekeiket is jobban tudják képviselni ha időről-időre egy asztal mellé ülnek.
Milyen céljaink vannak?
Közös fellépés Magyarországon a mobil marketing-, és tartalom ipar szereplő számára egyetlen szervezet sem biztosít megfelelő érdekképviseletet, fórumot az iparági problémák egyeztetésére, valamint a közösen megfogalmazott célok, vélemények egyemberként való képviseletére. Az MMTE egyik fő célja az iparág résztvevőinek közös fellépésének megvalósítása, segítése.
Egycsatornás kommunikáció
Tagjainknak a belső kommunikációs csatornánkon keresztül naprakész információkkal látjuk el, melyek segítségével naprakészen követhetik a piaci trendeket, az információkat felhasználhatják fejlesztéseiknél, stratégia alkotásuk során. Részvétel a piaci szabályok kialakításában Keressük és felhasználjuk azokat a törvényileg biztosított eszközöket, melyek segítségével az Egyesület kifejtheti véleményét azokon a fórumokon, amelyek meghatározzák az iparág jogi és piaci kereteit. Tapasztalataink felhasználásával célunk, hogy javaslatokkal, tanácsokkal segítsük a törvényalkotók munkáját, valamint tolmácsoljuk a piaci szereplők igényeit a megfelelő döntéshozók felé.
Szakmai-, minőségi, etikai normák meghatározása
Számos iparág rendelkezik a szereplők nagy része által elfogadott etikai normarendszerrel, mely hozzájárul a korrekt verseny, és az egészséges piaci környezet létrehozásához. Az MMTE célja az említett normarendszer kidolgozása, melynek létrehozásában aktív szerepet vállalnak a kisebb-nagyobb piaci szereplők.
Társszervezetekkel való kapcsolatfelvétel, és kapcsolatok ápolása
Számos olyan szervezet működik Magyarországon, melyekkel együttműködve az MMTE erősíteni tudná a mobil marketing, és tartalom ipari szereplők helyzetét a piacon. Célunk, hogy a társszervezetekkel együttműködésre lépjünk, és a kölcsönös érdekek mentén képviseljük iparágainkat.
Konferenciák, vásárok
Az MMTE feladatának tekinti, hogy tagjait képviselje az iparág jelentősebb konferenciáin és kiállításain. Célunk, hogy az innovatív ötletek bemutatásával, piacot biztosítsunk a kevésbé tőkeerők kisvállalkozások számára is, akik nélkül megítélésünk szerint jóval szegényebb lenne az iparág.
Az ügyfelek védelme
Amindannyian ugyanarról az asztalról eszünk, közös célunk tehát, hogy az asztal tiszta és rendezett legyen. Az MMTE küzd a piac tisztaságáért, megtisztításáért, és kiveti soraiból a törvénytelen eszközökkel dolgozó cégeket.
Az egyesület levelezési címe: Budapest, 1519. PF. 306.
Az egyesület tisztségviselői:
Korda Sándor, elnök
info@mmte.hu
Barabás Béla, mobilmarketing feladatokért felelős alelnök
info@mmte.hu
Tinnyei István, mobil tartalomipari feladatokért felelős alelnök
info@mmte.hu
Tóth Krisztián, főtitkár
krisztian.toth@mmte.hu
