Tag Archive
Együtt lép a 3 magyar mobilszolgáltató
A Pannon, a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone közös segélyvonalat indít az 1749-es számon a haiti mentési munkálatok segítésére. A 1749-es számot hívó vagy az erre a számra a „HAITI” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF részére, amit a szervezet többek között a családok súlyos ivóvízproblémájának megoldására... »
700 millióba került a leállás, de a T-Mobile cool
Számokról, tervekről, és a leállásról egyaránt szó esett a T-Mobile évzáró sajtórendezvényén. Ezekből szemezgetünk. Szerda reggel tartotta Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese a cég évzáró sajtótájékoztatóját, ahol elsőként természetesen a két héttel ezelőtti T-Mobile leállásról esett szó. A cég nevében köszönetet mondott a türelmes ügyfeleknek, hozzátévé, hogy néhány ügyfél azért másként állt ehhez a... »
A T-Mobile hibára rögtön lecsapott a Vodafone
A T-Mobile leállásra szinte azonnal reagált a versenytárs Vodafone az alábbi hirdetéssel a Google Adwords-ön (kép forrása: internet): “Válaszd a Vodafone-t Velünk most is elérhetnéd ismerőseid. www.vodafone.hu” »
Megugrott a mobilinternet adatforgalma októberben
Októberben a szeptemberi 767 ezerről 803 ezerre emelkedett a három magyarországi szolgáltató mobilinternet-előfizetéseinek száma, miközben az egy előfizetőre jutó adatforgalom a szeptemberi 1,43 GB-ról 1,56 GB-ra nőtt – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által közzétett mobilinternet-gyorsjelentésből. A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint a teljes előfizetői táboron belül az aktív (az utolsó három... »
Tartja magát a Vodafone
Október is gyászos hónap volt a magyar mobiliparban, az előfizetések száma tovább csökkent. Tavaly év végén 430 ezerrel több előfizetés volt, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Száz főre 116,7 hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya jutott, míg 2008 december végén – az eddigi legjobb hónapban – 121,8 előfizetés volt. Ha a hívásfogadásra alkalmas előfizetéseket nézzük, akkor a Vodafone... »
Összeolvad a mobil és a vezeték a Deutsche Telekomnál
Összeolvad a vezetékes és a mobil szolgáltató a Deutsche Telekomnál. Erről döntöttek csütörtökön rendkívüli közgyűlésükön a legnagyobb német és egyben az egyik legnagyobb európai távközlési cég részvényesei. A Deutsche Telekom igazgatója, René Obermann azzal indokolta a döntést, hogy az ügyfelek jobb kiszolgálását szolgálja, elősegíti a költségmegtakarítást, továbbá a munkahelyek védelmét. Obermann szerint az összeolvadás hozzájárulhat... »
